Komplex tanulást segítő tréning iskolásoknak

nevtelen_terv

Mi a komplex tanulást segítő tréning az iskolásoknak?

Egy iskolás gyermek számára a tanulás jelenthet nagy motivációt és érdeklődést, azonban sajnos rémálommá is válhat.


Előfordul, hogy a gyermek nehezen képes a figyelmét hosszan fenntartani, nem tudja, milyen technikával tanuljon, kezdjen neki a feladatoknak és szorongani kezd, amely konfliktusokat eredményez és kialakul az „utálok tanulni” érzés. Pedig kisiskolás korban alapozzuk meg a tanulás szeretetét és azokat a módszereket, amelyeket majd később is használni tud tanulmányai során.

A tréning a motiváció felkeltésében és fenntartásában nyújt segítséget.

Miben tud segíteni a foglalkozás?

Javasolt a foglalkozás az alábbi tünetek esetén, ha a gyermek:

  • motivációja csökken - magától nem akar tanulni, kérésre is inkább hátrál - tehát nem motivált,
  • nehezen vagy nem megy neki az önálló tanulás
  • elmondása szerint a tanulás nehéz vagy nem érdekes számára, a tanulnivalóban nem talál semmi érdekeset,
  • érzékelhetően több időbe telik neki a feladatok elvégzése,
  • nem tud tájékozódni a szövegben, nem mennek a szöveges feladatok, nem tudja a lényeget kiemelni,
  • helyesírása pontatlan,
  • még mindig szótagolva olvas, felcseréli a betűket, szótagokat, teljesen mást olvas, mint ami le van írva,
  • matematikai készségei fejlesztendőek,
  • ok-okozati kapcsolatokat nem látja meg.


Mi történik a foglalkozásokon?


Figyelemfejlesztés, önbizalomfejlesztés, olvasási készség fejlesztése, helyesírás, gondolkodás, emlékezet, logikai gondolkodás, ok-okoztai összefüggések, versek tanulása -
a foglalkozások tananyagainál figyelembe vesszük az iskolai anyagokat.

A tipikus feladatoknak a megoldási stratégiáit átvesszük, így otthon is képes lesz az egyedüli feladatmegoldásra. Nem házi feladatokat írunk meg, hanem tipikus feladatok megoldási stratégiáit sajátítjuk el.

A komplex tanulási tréningen a gyerekek különböző tanulási technikákat ismernek meg. Nagy hangsúlyt fektetünk a motiváció fokozásra, a teljesítményszorongás csökkentésére. Az órákon figyelemfejlesztési technikákkal segítjük a hosszabb koncentrációképességet. 

A gyermek megismeri saját erősségeit, amelyek kinyitják az ajtót a sikeres tanulás felé.

A fejlesztő foglalkozás 6 fős csoportokban történik, 7-10 éves korig, megfelelő érzelmi háttérrel, gyermekközpontú és egyéni fejlődési ütemet célzó megközelítésben.

A játék fontos része a foglalkozásnak, mely megfelelő ráhangolódásként vagy éppen lezárásként tematikusan nem csak kiemelten fejleszti a figyelmet és a különböző észlelési területeket, hanem a napjainkban egyre fontosabb kooperatív és kommunikációs készségeket, technikákat is fejleszti.

A foglalkozás előtt a gyermeknek egy egyéni vizsgálaton kell részt vennie, amelynek eredményéről a szülőt tájékoztatja a szakember.

Mely napokon van a foglalkozás?
Péntekenként: 15:30 - 19:30

Mennyibe kerül a komplex tanulási tréning?

Óra típusa Időtartama Árak / alkalom
Felmérés 45 perc 8.500.- Forint
Egyéni óra 45 perc 5.000.- Forint
Csoportos óra 45 perc 3.800.- Forint
Konzultáció/
tanácsadás/
véleményírás
8.500.- Forint
Bérlet ára
Egyéni bérlet 4 alkalom 20.000.- Forint
Csoporos bérlet  4 alkalom 14.000.- Forint

Hogyan lehet jelentkezni?

Hívja kollégánkat az alábbi telefonszámon és kérjen időpontot Komplex tanulási tréning iskolásoknak foglalkozásra.

+3630 721 3969

 

Szeretettel és szaktudással várjuk Önt és gyermekét a Bóbita Okosdában.